☈

habkönnyű mélynyomor reggeli mennydörgő csivitelés apoteózis és leereszkedés magány és eufória kendőzetlen agytalány és elbírom, hogy egyszerre vagyok a mindenem együtt van a lételem kihunytak a bináris harmóniák egy igaz van: a változó nincstovább eltűnt a jó, a rossz, a helytelen, a középvaló csak én vagyok, és a végtelen az érzetek egy hebehurgya fellegen és a nyomor nyom az öröm felrepít a harag elönt a béke szétmaszat a tekintet mázolat de nincs irányuk, nem minősítem hisz mind csak én vagyok a gömb, amit körbejárok szüntelen a lüktetés harmónia, balansz, elfogadás türelem magamban nincs irány csak a megélés a meglelés viharfokok megvagyok

a tudat visszhangjain lakik a vén megértés a megértés fonákján lakik a tudat a nyelv közvetít, a tévelygő szavak elmerészkedés az eltévedés sűrű felejtés

én vagyok a FÉNYFALÓ a napelemes optimista ifjontian az anyaverzum űrölén ellubickolok a csenevész megértés megfojt de a menekvésem fényszabad fényjáratban fény szalad és elsuhanok a képzetindák ázott dzsungelén kitörök és felfalom a valót magamba lényegítem az óckodó szolga dolgokat és én leszek ők mintha nem is lettem volna soha önmagam

körbejárom a szavakkal a körbejárhatatlant belegabalyít a magamba amikor hajlandó vagyok