Szózilált

szép délután körbefon a lágy gondolat álmosan megépül odatesz belémpakol egy nagy péklapáttal a torkos dolgos mozgalom sírhalom elföldelem, hantolom és kibomlik rajta a megalkotás a sírvirág holt buckáin felragyog megbaszom és együtt rezgünk tovább az elválás megérkezés ütemén baljós förgeteg belém legyél enyém legyél szakíts ki vegyél önazonos toszás a benned bokrosulás szexes finomkodás te kis tollfodros baszadék csoda lét

fonódnám rezgésszámaid

sóvárgás érezni akarom az ízt ahogy ellep, beterít megpörget, penderít, benedvesít ahogy átlényegülök belé töltse ki az űrt az üreget ami én vagyok ami lenni lehetek az eltörpülő tesetusát a csúszka kuszát és ahogy belebodorodom úgy látom meg, hogy az íz is én vagyok a sóvárgás önmagáért való a betöltés aktus prezentáció és a díszletek között elbolyong a vágy hogy újra testet öltsön és ismét elhiszem talán, hogy kell nekem hogy sóvárgom hogy érezni akarom vagy talán megértem, és elengedem és a betöltetlen űr önmaga tölteléke lesz elmehetsz

feneketlen mélygödrös belédesés

kedvesem, átadom megismerheted a semmit . kibomló tudatunk záporán megéneklem a felkenést elfenekelést megáldalak egy fasszal a fonódó ölelésünk drámájára mikor rávirít a nap csak a tocsogó pocsolyáját látja majd annak, amik voltunk elvonagoltunk

az elengedés a legnagyobb erőfeszítés

panelok lágy ölén trippelek bezárt megbokrosodás fogház a világ a hangyavár mint anyai lágy ölelés beterít, és elszigetel megvéd, ha tetszik ha nem tetszik, akkor is és nincs szabadulás csak befelé be be be beszaladsz és kijutsz a fényre te kis fényfaló beborít az elméd tündöklése látnivaló önazonos kotorék te világhordalék megértelek elfogadlak szeretlek meghempergetlek hullámozz, ameddig tetszik, és megjön az elengedés felsejlő belengetés mézesmadzag huzavona suvickola életiskola

megpihennék már egy kicsit, ha szabad

funkcionálisan anya volt de anyaként nem funkcionált

várom várlak ott, ahol majd közösen megérkezünk

szexes gerleorgia belenedvesednék

jó út, ahogy vagy pont ahogy vagy ahogy létezel amikor elindulsz, és ahogy megérkezel gázlángförgeteg fáj és beteg és ott lakik a gyógyulás a megismerés lágy ölén benned és odakinn elringat a világ ha elhiszed, hogy benne vagy és egyként kovácsolod újra önmagad ahogy megragadod és elengeded ahogy újra fáj, ahogy begörbül, és újra nyit . marokfogás görcs lélegzet egység szétszóródás és újraforgatás szeretet és elengedés . megtámasztalak ha hagyod, hogy megfogjam a saját kezed vezesselek, elengedjelek és újra találkozzunk, ha kell erős barátság erős szeretet elasztikus förgeteg nem szakad a kozmikus drámatánc várlak ott, ahol majd találkozunk, ha találkozunk és újra átöleljük egymást az átlényegítő bolyongást én is elveszek és felbukkanok majd saját magam jogán naspolyám

well contained szófosás jó kupi

az önazonosságban feldereng a para hogy mit gondol maga de kit érdekel? elengedem nehéz, de megfialom az érzetet megélheted

kinyílt az ég vad csipáján tágul a tudat felfordulat megbolygat és újrakalibrál a végtelen tekintetem belengetem álmaim vak lován elléptet a ferde kín lüktetek és habzom és felölelem a bolygót a bennem forgó lüktető fortyogó zenebona hordót

a tökéletesség megvéd a valóságtól

magamra záródom Újra én leszek a szegény kis csenevész Gyászolom az önazonosságomat Elbuktam a világ veszély Felhúzom csuklyás maszkomat újra megérkezém

szerintem okés, ha néha fáj

alaposan megkefél a kozmikus kunkorodás fodros kócos elmeszopkodás pici buci tolongó bolyongás megindul az agyfosás kozmikus vargagiliszta csellengi a nyíló belengés táncait rőtsárga kék zöldellés Földfekvés

Szorgos hangyaboly Végtelen ciklusokban Értelmet talál

elmerész nélkül elmerészkedem

tüskeböködés szétválik az összenőtt kupac eltaszítasz, és fáj, sajog a toporzékolás a pusztítás és tudom, hogy nem akarod és tudom, hogy nehéz és tudom, hogy nem tudsz máshogy de kedves lángleány ha döfsz, én szaladok ha égetsz, megmaradok üvöltő szökkenés és nem biztos, hogy visszatérek valaha a régi ölelések fájdalmaiba és sajnálom, hogy fáj és sajnálom, hogy szenvedsz és csalódott vagyok és görcsös torzulat a kín elasztikánk szakítópróbája szétfeszít erős lesz vajon? a kavargó ősvadon csak akkor, ha nem akarom ha elengedem, és elhagyom és te se böksz tovább akkor talán mindketten visszakunkorodunk megfordulunk és felbukkan új évszakunk kis rugdaló remény lángmanó és szánkalény . eközben nevetek, mert tudom hogy én jöttem túl közel az én hibám megijesztettelek bocsáss meg

sápadt világszögleten kukkant ki a hold felhők árnhyajóin utazik az idő a föld törött arcán botladozik a fájdalom megtántorodom

nyifi-nyafi

amikor egy másik szél visszafúj

nincs kedvem lélegezni sem kösz a depressziót ribanc

önazonos magamratámaszkodás serény kis lágytojás

evilági földöntúliság boszorkányos

nem fázom többé

május eleji mátriárka találkozó meghatározó

szánkalegény, majd szánkaúr az életemben feltolul az identitáslebbenés toppan a tudatmegszegés

Sarkcsillag osonás a napi megbokrosodás így amikor a férfinem pihen csendes lankáin tobzódik az asszonyi igen

Csúnya vagy Meghajlított a zordulat Komor morgó sajtszagú viszony A didergő virgonc létiszony Feléd iszom Szánlak, és jól tudom Hogy kioldalogsz majd a tömjén alagútjain S egyazon leszel önmagad bódulatán Addig is itt vagyok És szemlélem életed Segítem a valód Míg a fokozatok törött sörtés tetemén A megértésed Mint egy pattanás Felfakad

serény szárnyfodrain nógatjuk az időt hogy tartson örökké a pillanat hogy találjunk egymásra újra újra újra ugyanúgy amíg csak ki nem húny a nap amíg el nem múlnak a csillagok át nem pördül a világ le nem csukódik a szemfedő míg át nem fon csendben a feledtető búevő a temető , de hamiskodunk a kapaszkodás képtelen árnyjáték csupán külön lehetünk csak egyek és a szúnyogzajlás rejtjeles patakjain apró tajtékunk a lubickolás , ellibben a pillanat, és újra szétesünk megrezeg a haláltusás elbódulás sodródunk elmegyünk és a csend ölén leszáll közénk a megértő elfogadtatás , úszunk tovább messzi megértések vergődő vadvizén de felpislog az elhatározás a közelség iránti szikravágy távolunk porhamvain csírát bont a remény mert ha szeretnéd, leszek én a tiéd és te is lehetsz még az enyém

erő van közöttünk bennünk és néha helyettünk szeressünk

faszos szentek

fazonos önazonos

emlékezem: már nem tudom, ki vagy

nagy sűrűség lakik azon a papírlapon végre tűzbe dobhatom

rácsukódik agyamra a szem beléd veszem álombanditák bomlasztják a világrágó dohos korhadást

Az alkotó tevékeny serény, Miközben a plénum páholyán pihen. De megragad a szó, a tett, az érzetvillanás, És mikor hazatér a nép, A megértés szövetén Virágra kél A törmelék tengere. mindentudás

al vi goin tu dai hil?

vannak szavak, melyek sehogy se tetszenek sehogy se jönnek át amiket sehogy se szeretek sehogy se tűrhetek és emiatt sehogy se jók talán rosszak és gonoszak esetleg vagy kurvára nem mi van, ha így szépek? ha így van helyük? ha így fájnak? ha így fontosak? a kis odvasak, szorgosak feltárják a harmóniát ledobják a kopott megszokott hacukát a jó és a rossz keretrendszerét szerteszét

elkámpicsorít amikor a szívem vicsorít sírmagvain eltanyál elcsöppenő tintanyál

rájöttem valamire az álmokkal kapcsolatban, amit eddig is tudtam

minden kategória egy elvárás

lepöndörödöm a fenkkölt szívgödrökön és nem lesz öröm, ha feltörlöm a nyelvtani melódiát a rút fikát a hepehupa pocsolyát a megemésztő moslék toldalék bogyó bugyborékokat pisán úszkálnak a parókás gumikacsák a kurva anyád

The day after never The day after nothing

önazonosság felé tartó tranzitív bojtosulás a dühtolulás

felkent bohócok kurjongatnak bőszen pajkos játékok hahota farkincás fingadalom szól a dalom

elmetetem álmaimba eltemetem meghitten hintem be sarjadékait mint sóval a halál levélborítékjait gecis zsepi

Úgy legyél cukorbeteg, ahogy isten teremtett éjszaka kajálva a hűtő előtt állva sántán botladozva az éji lámpa fövenyén bablevest falva kézzel a spájzba pisálva te leszedált paneltöltelék a kis magányos dobozodba ritkán kacsint a holdvilág a késfoltos lambérián tán elkopik az idő de te örök maradsz mint a vasbeton falak beépít a túltanult magány te cserepes létcsökevény te múmiatotem nem ért meg senki sem

a szánkavidéken felzizeg az anticipált szánkaimágó

szánkalandor

álomkobzosok pengetik a húrt és ahogy feltolul úgy enyészik tovább a keringő merengő teszetosza hógolyó leopárd

amikor újra kisarjad a napfodor találkozunk a megértés hűs gyepén szeretlek én

micsoda dudorgó sombolygás pumporgós sumborgás

mi vagyunk a múlólények

pajkos kis altató a ringató fakó hópehely rejtjellel megcsaló elhagyó harmatos gyöngykehely tévelygő falfonat telt keble elfogad

minden egyes vákuumos pillanat bennragad

az élet rabszolgája

a bőségszaru megfojt

Lesz-e vajon ma hipi-hupákolás? Egy jó kis mézédes megtolás A bokros farpofás fodros bódulás Te csodás

A rózsák pirosak, az ibolyák kékek, Mikor újra látlak, beverem a brémet.

Vásott jellemem a kellem küllemén elengedem megfelejtkezem és otthagyom kezem

Megtart az este Hajnali távola átölel És én ereszkedem a rejtjeles oltalmakon A hamvadó lépteim lábnyomán Az elhagyott megértő tekervény megáld Itt vagyok Itt maradok örök A sejtelem nincs velem Egy vagyok Egyedül Veled Velem Tengerek tükörhalk libbenésein A csend mentesít Felold Eltakar a Hold Álmélkodó elmémet megszünteti Beleölel az önvajas öntet szürkeség Bongyoladék

Átírnád a múltat, hogy jelen legyen?

Apám valóságszeletei: 1 a színdarab, hogy minden vidám, átélés és szeretet, egy-egy kirándulás 2 a tompítás, a levágás, az alkohol, a béke, megnyugvás, hogy nem vagyunk, hogy semmi sincs, majd az elhagyás menekülés megalkuvás 3 a pusztítás, hogy megöljön, de ha nem tud, bántson legalább, és mindezt józanul a valósága kín, és meggyötör tömör gyömösz vakgyönyör betör megöklöz, megver, belémrúg, bánt, majd elfelejt te viharvert selejt te faszfej senki hordalék te korcs meggyötört szerencsétlen bántalom a te fájdalmad én is fájlalom mint Jónás a halnak vétlen áldozat vagyunk te ostoba gonosz Kronosz baszd meg az anyád és engem hagyj magamra te gyáva senki a pusztítás felejtésébe menekülsz önmagad, és minket is leterítesz kiterítesz kizsigerelsz vakon te kalimpáló vadász bárcsak meghaltál volna vagy bárcsak lettél volna apám te nyúlüreg vacok kukac te hímtelen te kasztrált démon förtelem helyetted voltam helyetted vagyok a félelem foltos zugán rettegve, elbújva, sután magamtól tanultam magamtól tanulok baszd meg a valóságszeleteidet te gyáva fasz menekülj a semmibe hadd felejtselek átadlak a semminek és fáj, és sírok, és búcsúzom de sosem voltál való te sem te dühös, frusztrált, bánatos felejthetetlen senkisem jelentéktelen nyomorult a részem vagy az egyikem szegény öreg

én vagyok anyám a szimbiózis mutáns az elengedés és távolság lehetetlensége a parazita ellentmondás a csodás a rettenet a létiszonyat förtelem mit tettél velem?

the world is the canvas on which I paint myself

Egy játszóházban lakom az élet fáján! Yggdrasil, Yggdrasil Dalolgatom a sorsot Ahogy kinövök a föld ölén agykacsom integet csóvány, csóvány lüktet szeret és ellohad majd kitölti az űrömet a létezés ahogy belefeledkezem a lélekkortyok szűk útvesztőiben ahogy átkarol a semmisem elveszek, és elveszem kedvesem a vágyalom a vonzatás nem lehetek semmi más hisz ez vagyok a tudás kómás önáltatás a csodás a felfelé tartó elbukás

tekintetem vásznán pihenek elheverek az itókás parlagon szemlélem magamat, ahogy elnyúlik a világ történek keresztül magamon

Babzsákfotelébe süppedve nézzük a kozmoszt Ahogy elevez Tekintetünk belevesz Csak te meg én Meg a meglehet Az elmehúrok vasfüggönyén túli vad vonzalom Átlebeg A mondvacsinált csapodár csellengő csaholás A kozmikus sihuhu vonatozás Nadrágszár és összefolyás Szerelem és álmodás Testünk parlagoán hever Hálójával összefon a sűrű elmegaz Megakaszt az ez meg az Molyok Torony Tekervény Végtelen vonatszerelvény

Égzengés lézengés Kis buhar bondorulás Felhő oson, és oszol a világ A feszültség felhorgadás Ijedelem Csápos csapkodás Görcstojás De nincs feloldozás Az ég nem szakad Eső nincs A léptünk meg nem törik A feszültség marad A kis buja felhő után És a bennünk lévő tátongó csomó feloldozást keres Legyen az mozgás, düh, tobzódás vagy szex Alávetünk Halál velünk

kiver a sündürüdünn fejzene tódulás tudatmódosulás szófosás mentális looptipegés hurokvándor értetlenkedés és elsodródom a dübörgés oldalán viharszemek táncában megtalál a kis barát a zöldelet, a kikelés te derék életfelkelés ismét csöpp elfenekelés és míg tombol a szürkezóna hájog te megtalálod, mi lakik a másik oldal üstökén kis toszott maki elmeküldemény megkínállak egy testtel lüktess el adok evést, ivást, szarást, pisát, mozgást, toldást és foldozást feloldozást

takony terek elmerengenek felengedek eresztő belek szavak, helyek

a szavakon túl lakom várok rád a burkolat jámboran tolul rámborul szurka turka megfogom és beteszem magam ide-oda álnokul te konok kortalan korbács mozdulat erőltetés hasznunk a lét, a fennforgás, levés és egyek vagyunk talán a végbodrok fonatos felfűzött oldalán

ivaros baszatás

minek a kapkodás? a világ nagy részéből úgyis kimaradsz.

how do you listen to your own ear hearing?

most már tudom, mit keresek itt.

semmit.

van a szavaimban némi megszólaltatás kis varázs tűnődés és dúdolás bennem zúg a rézcseléd ha mégsem értenéd

becsúszó

Seggen való megmaradhatatlanság Pipogya istenek lusta tusája Sete-sután kocog utána A felhőzaj haladás Repedt záporszakadás

Az ősz rőt pelyhein Végigropogtatok Torkom elszorul A múlásra gondolok Füstöt köhögök Ahogy megfojt a szmog

Nagy vezér Az utókor leborul Nagyságom gyepén Felállítom művemet Meredező fasszal Legnagyobb porszem A világ tengerén Örökbecsű romjain Fakul a galambszar

Ne olvass el!

szél se fúj a levegő megrekedt a lombokon várakozunk és ha megjön végre tudni fogjuk a dalunk felismerkedés szótlan belénkrekedés

Hát ez ilyen. Mondod te, miközben némán baktatunk Feltekintek álmosan Fátyolos ködben vár a mozdulat Ahogy a kezed elengedem Hát ez ilyen. Így van ez. Ahogy a nap átsüt a lombokon Ahogy a részeg zölden tántorog Ahogy a hegy vár türelmesen Ahogy elmúlunk csendesen Fásult rekedtesen Ahogy a szél fúj, és háborog Ahogy elmos idő pillanat Ahogy tűnődve toporog Ahogy szeretsz Ahogy szeretlek És ahogy vagyunk Hát ez ilyen. Így van ez. Megvonod válladat Letetted a pontot Kőbe mázolt önmagad És végigtekint a homok nyomán a fagy Amit alkottunk, egy perc alatt Mind porba lohad Hess-hess, gondolat! Hát ez ilyen. Így van ez. Így működik. Ahogy kiöntöd önmagad Ahogy fáj, ég, szakad Ahogy alszol édesen Amíg álmunk álmodod A forgás lassan eldalol Hát ez ilyen. Bizony, ilyen. És amint kimondod, felfakad A mozgás görcsöt szülve bojtosul Zakatol a csermelyfolyam tételünk A múlt áztatta pillanat Megállunk Sóhajtunk Felszedjük a porból az eldobált szavakat Ráfújunk, és libbenünk mi is Hát ez ilyen. És így marad.

azt álmodtam, hogy te vagy

stagnatíva kis status quo fetisiszták a posztszovjet félkeresztény háztartás konyhamalacai

gőgös ivadékom szüleményein oson a hallgatag tétova láboson az esti zajszülemény maszatos félelemszűrlemény

átutazóban vagyok az életedben

kicsoda a lét kérdéseinek titkos tudora csacsola

Csend csücsül Vidám, pajkos barázdákat szánt a Hold. A gyógyszer elgurul. Kóbor szuka távlaton A fagyfolyam felkarolt.

csak mozgás létezik az űr a körbemozgás gyermeke felépítem a hiányt majd beléveszem

szertelen szélszabotázs szavakkal szerteszőtt végtelen nem érek hozzá, csak kérlelem hogy a néma torz nyomás elhagyja szomorkás síkidomjaim

A nyugalmas szendergő utolsó imája Álmomról álmomra élek Kiránt a sziréna szó Ébredek És ébredésemben nincs öröm Leégett a füstölő nádtető A zabolátlan felejtés fölette rég az üstököm Pillogok Utolsó szikramorzsák hajthatatlan tánca szól Bús dalán kikel a pitymalat És eloson a távoli hajón Nincs fedezék Pőrén állva újra itt vagyok Szirének lihegése figyelemre int Megszalad Vak ösvényén vágtáz a pitymalat Levegőm felszakad És csipás könnyeken túl sejlik fel a zöld vadon Áthágok az ébrenlét dzsungelén Éltet a cél

tisztesség az, ami a felmenőidnek jó, de neked nem

fraktálokban fragmentált búcsú cseppen belereccsen

egy lelkiismeretes reiki tiszteletes kristálylengető értetlenkedő

Elbaktat egy kósza zaj Bennem megértő fülekre lel Visszhangja szórja szét lenge kámforát De végül csak nem felel Nem talál a szendergés Nem talál a negédes szusszanat Nem talál az oszlás, foszlás, zajtalan kopás A kihúnyó mozdulat Nem folyhatok szét a parketta lapjain Csak vergődöm zakatolva a matracon Felitta rég álmaim a csend Vakon ténfergem súlytalan táncait Száradt szem pislog arcomon A sötét torz homály új erőre kap Beterít, ölel, csókot rojt homlokomra hint Fülledt ajkai cuppognak nedvesen Én meg pihegek Szepegve nyomom ki magamból a kínt Míg újratölt Léptenként hal ki most a fájdalom Felfalom az éjmanót Megrezzenek Egy sóhaj pajkos démonát kergetem A táncos utcafény kanyargó kelepcéin át És szemlélem, ahogy megpihen A tokos csíramozdulat A semmiben Magamra maradtam Magamra maradtam megint Gondolatok túszaként heverek álmosan A rút óra felém legyint Tekintetem ismét belémbandukol Repedt szemhéjam szótlanul rebeg Aludni kéne már Aludni kell, de nem merek

Molyongok csapodár képlékeny tekervények törmelékein Körbeberregem a tudhatót A görcsöket Ami megesz És szertekémlelek fennkopárain Ahogy elmerülök habjai alá Miközben elveszek És felbukkanok megint A megoldás felé evickélve szorgosan A borongós tolongás olthatatlan kusza foltozás Megoldós motozós agyfosás

egy kicsit most elmegyek otthonról haza

utánam int az őszi zörej, mélabús kacsokon dalol a dér, távoli kertekben ég az avar, kimerült köd ül barna egén vacogva áll az idő feledve régen nyári eszét, üdítő szellő pödri a neszt, lecsüccsen kandi álma beléd elnyúló árnyak folynak köréd, nehéz a lépted, lassú a súly búval kent arccal cammog a test míg a tekintet betonba búj

előtekeredett az évszázados nemalvás

az idő ebben a pillanatban örökké tart

meghitten baktatok felkacagnak a képzetek elmegyek mellettük, én vagyok miközben szaggatnak, tépnek, én lépdelek minden fáj, minden dühös tüskeraj nincs hazugság, nincs önámítás csak én vagyok, meg mi felkavar felpillantok, a nap vidoran süt le rám bohókás pajkos förtelem de ahogy megérint az életem: a vak mogorva kormorán könnyebb ellegyintenem lebukom megint fényes út kockái csillognak felém harsányan integet a tudat pedig csak magamat elleném befelé fordulok belül, és a túlvégen kibukkanok felkacagnak a képzetek miközben meghitten baktatok

az önazonosság felé vezető kínkeserves szopás

a múlt zipzárja mögött felsejlik a jelen

a bizánci mamjomgyapodár becses felesége léha, loncsos, csapodár

túl könnyen botlom meg saját magamban

én igazi felnőtt férfi vagyok! kiáltotta, majd bekagált

whilst(truthful) { perish; }

kérlek, ne menj

pemzlis égbolt alatt felajzott íjam ápolom derűs dallamára táncra kel a lomha hóvihar móka karom kivarr belémnyilall

megérkezésünk hólepte bús nyomán csatangol töprengve a kismadár

Hahaha! Te semmit sem változtál! mondta, és elhitte magának a status quo fetisiszta

kivénhedt fáradt szerelem korhadt deszkái alól kikacsint a biztos tudás hogy ismét változni kell

Ahogy a nap leül a dombokon Ahogy a szél függ szótlan lombokon Ahogy lassan minden térdre hull Ahogy itt vagy velem szótlanul Ahogy ledől márvány kőfalunk Ahogy összeforr közös dalunk

nem azért csinálod a dolgokat, mert majd meghalsz, hanem mert élsz

az elme fraktálcsapdája csendben becsinálja az ajtók mögött megbúvó tényeket álombeli elveszett bús meselényeket

Tűzvirág morzsa dombokon Hamu száll, pernye áthatol Felizzik fakuló lombokon Az öröm, kedv sután felcsahol Felfakad az ó igen, a tedd A sánta ellenkezés kifakult pamutszőnyegén Eltántorgott a vadvizek fokán Kikandikált a kedv A szenvedélyivadék megvadult Ketrecéből kikelve fújtat, perzsel, ölel S míg én szuszogok legalul A kéjgejzír kilövell Töröttszárnyú kismadár múltján térdepel a szó Kacifántos fintorral jön közel a seb Míg mohón megmerítkezem Az alagútban felsejlő lángmanó jelenés És miközben nevet, kacag, szeret Pajkosan pattint egyet ostorán Én hódolón lehajtom fejem És kinyílik, kinyílik, kinyílik a főnixpotenciál

szeretem ezeket a céltalan lődörgő beszélgetéseket

süt a szememből a semmi, az űr elmerül

Gyöngypernyés gyertyaláng pereg Ódivatú vad álombokrain Átvágtat viharzó csapzott ménesén a had Reszketve felhasad a tömkeleg A mélabús ázott kutyaszörnyeteg Miközben csendben fölkelek Hogy ázott pillámon túl Táncoljon a léha idő födémszele Kaphatna csendben dús ölébe már Simíthatna kézcsókom kendő kellemén Rámhagyhatná a mosolyt, a szót, a szendergést És én csak csendben tekergetném a jelent Csarnokába lépve bejelent Csak értelem körülményes fogadalmai berregnek csupán Sete-sután Zsongják huncut dalukat belém Miközben álmomat elleném Köntösként borul rám az égzengés, a mámorhasadás Hajló nyögés test hónából kihajt És amint a sejtekkel ékelt falam átölel Megtámasztja fényem martalékait Az alkusz bongyor pelyhes léha csirkefoltjait És semmi nem jön létre újra már Csak a létezés integet Néha veszek egy-egy levegőt És elfelejtek bármit, hogyha szabad, lehet

segélykiáltás a papírnak belemegyek a nyomorba kérlek, ne sírj! bamba babavonat szorongó mulasztás elhanyagolás verés, maflás, matatás meghalás

Miről dalolnak a mélytörött fiúk?

bús karika fingon lovagol a sóhaj szorongás, szorongás soha meg ne szólalj keserves szirénán csahol ütve-félve belebúg a halál viszket a meséje zöld lomb hullik éppen rámzörren erőből odacsap, majd elfut kopár legelőkről

beakadtam nagy görcsök válaszgombolyagán kis alakom elterül, és nyekereg berreg, habog, mekeg fordul, szenved, járatja kopott bajnokát az agy el ne hagyj!

kipukkadt az este sötét tenyerén lép a tétova halál maflán mélán csoszog biccent csak, legyint mikor majd ránk talál pendül a csalinka kanál kikandikál a kanális mókaboglyain vad vágtán szalad a zongora pendít a világ dőlt kobakjain felfeslik a múlt kimúlik csendben az értelem s miközben kótyagol álomra kel a táncos sáskaraj a zajtalan pajkos kis félelem bolyhosan berreg a csoda kócos lóca tántorog az enyészet korhadt mostoha nem jön válasz az időn a szálló felhők vak toll kobzosa elbuggyant az este felettünk lágy csahol a sarkcsücsök csüggedten csillagol és hogy csókunkban együtt áll a tény szusszanat köpenyterül mohón belénkbandukol rőt hattyú sál korom titkos haltornya szél kifolyt könnycsomó barack langyos pázsiton henyél felbúg a dúlt szamár dalával kendő séta fül egy-két szó talán még sejteti hogy mi lakik legbelül horpadt homlokom fintora kering műhold dal kikémlelünk ahogy az óra együtt áll, s szemünk megint a megnyúlt sötét távolán eltekint

kócos szavak

Megrepedt fonott dérkalács Hideg zimankós zúzmara Az ölelésed fátyolán túl kikandikál a fájdalom Az üres múlt és szakadt jelen A halott jövő ígérete

Szertelen szavak szapora mezején ülünk Tűnődünk szüntelen, hogy mit miért hogyan Elvágva fonalak ezreit a zsivaly zsarnoka csendesen figyel Hogy mihez kezdünk most a kullancs idő vasfogaival

libidóka libikóka

Sarjad az égáram Ciklonszembe zúg az erő Felemelő, tettrekész Zegzugos kefezivatar Mammut álmomból felzavar A settenkedő Förtelem, ijedelem Sávos barázdáimon végigszánt nyelvével a zaj Felsajdulok, és átadom magam Ébredek tehát, mert ébredni kell És a felszakadó sebek csarnokán csendben kimúlok csupán Mert míg te ficánkolsz boldogan tovább Oktondi kispofám Rég nem hallod már meg, ha a Föld dalol A sírását miért hallanád? Megkapaszkodom beléd, és magammal rántalak Virágok tornácán felfedem tetteid Míg a világ csendben tovább létezik Halott Barát

fakó színtelen világ a lusta napfény szendén hunyorog rálehel fáradtan az alant dombjaira és elkullog csendben a tartalom

megálmosodék bugyorgó töprengő elfolyt agyfosadék alaposan belubickolom terjengő sodrait mogmosdom, befürdöm kelekótya békarojtjait és nolám! hova köp a kikelet? elkotor biztosít a zárt fedők közt a mi lehet na vajon ki lehet? csendes talány a lány

zárt rendszereken szűrik át a vitorlás folthajót a zajos ferde behajthatót és ki mit lát, arra bambul épp ahogy a testem elúszik kitikkadt folyamhordalék

minőségi megőrülés szutyok zamat zimankó a bolharágta odvas kéregtörmelék kallódó kandi kefetöltelék

magam alá lelkesedtem

meginog talapzatán a mókaraj elsündörög a zsivaly felsikkant újra félszegen a kitaszított elhagyott érzelem hogy fáradt arc kulcsain elpilledt a józan elbutulás

elszöktetem leszek tetem

pajkos felhőrojtokon oson át a halál legyező kezével átölel gyengéden rád talál

ellovaglok csendben egy félrement szerelem záróakkordjain

Nyújtózó gyertyaláng Szúrós útjain egy elefánt lebeg Belém tévedett És betévedve kaland csupán Ami amúgy az egy A megeshetett A tett Hogy valami egészen más lett volna tán Fonák szavak bután Buzgón, duzgón, kis tukán Történetek Babajelmezben aljasul elveszhetek Elhitetem, hogy a bőröndnyi valóm A létszorongó csapodár kismanóm Nem én vagyok És belőlem is válhat még naggyá e halom Végtelen süket hiszékeny hatalom Ha akarom És benne forr a sejtelem Hogy aki idáig te leszel A birodalom kutyaóljain Majd pár nótát elcsahol Irgalmatlanul Ihol? Ahol Nyugovóra hajtom a fejem De nem kelt fel álom, vágy, szendergő ecset Nem kelt fel megboldogulás Nem kelt fel távol, sem közel Nem kelt fel, nem kelt fel a jel Alszom álmomat szüntelen A világ vidor szabályrendszerén Kikacsint a kalitka kismadár És míg nincs meg a csapdafék A kelepceháló kedvesen átkarol Az esti mesék gyöngyein az elvárás harcosai gyimakolják, akit csak lehet Hogy én is majd olyan nagy legyek A mítosz, a lélek, a korhű porhüvely Gyászos ötvözete jelen álmos féltemen A rút iszonyat fasírtnak Belesírnak

figyelj magadra

Perpetual minds Like cogwheels blaze From dusk to dawn