Múltzengő

én is csak szeretnék valamit mint az éjszaka többi lénye nem áll, vagy bukik rajta semmi kívánjatok hát! wish away

ma találkoztam egy nénivel, aki egyedül sétáltatta a kutyáját, miközben a szokásos túrámat tettem a parkon keresztül. amikor elmentem mellettük, a kutya láthatóan egyszerre akart közeledni hozzám és menekülni tőlem. valami miatt megálltam, hogy megsimogassam a kutyát, de ő megijedt, és távolabb ment. a néni szokásos módon bennem saját magát akarta nyugtatni meg a kutyát, amikor azt mondta, hogy nem bánt, nem harap. de amikor látta, hogy ártalmatlan vagyok, megpróbálta bátorítani a kutyát is, hogy nyugodtan jöjjön oda hozzám. odatette a kezemet a kutya orra elé, hogy nyugodtan szagolja meg, de látszott rajta, hogy hiába szeretne közelebb jönni, inkább fél. ekkor a néni bátortalanul megfogta a kezemet, és mondta a kutyának, hogy nézd csak, nézd, én is fogom a kezét, te is nyugodtan gyere ide. de persze a kutya nem jött. nem tudom, a néni legutóbb mikor érhetett emberhez, de érezhetően jól esett neki. nekem is. amikor felálltam, hogy megyek tovább, megkérdeztem, hogy menhelyi kutya-e. erre a néni azt mondta, hogy már nála van több mint tíz éve. nem értette, miért fél még mindig. ez a kutya a mindene

hallgattad-e már a cigit ahogy ropog ?

csendes könnyek a sötétben nem akarok egyedül lenni nem tudok nem egyedül lenni

ha úgy érzem, hogy meg kell védenem magam, amikor mesélek akkor inkább csak elmesélem

vidám dundi poloskázmér

néztem, hogy úszik el a pisám.

zsémbes vén trutyi duzzogó mócsing csalódás csalogány levitézlett léthuszár komabódé lakos akadozó csapos az elnyűtt éltes kalapos

ti jó kis paneltövi alkoholisták szólítom legrátermettebb harcosotokat!

ha visszatekintenék bizonnyal úgy érezném hogy az elmúlt két évben történt néhány szó

vajon van külön szó valamilyen nyelven arra az érzésre, amikor hirtelen elszomorodsz, hogy vége lesz az életednek?

könnyűzenei keringő

fater egy fenegyerek volt tőle tanultam ugyanis hogy a csapba is lehet pisálni

öld meg az összes fát pusztuljon kell neked a hely hogy gyarapodhass a végtelenbe tovább, tovább, tovább , öld meg az összes fát te túlméretezett hangyalény minek az neked? és amúgy is have tennéd azt a sok fölösleges életet? , öld meg azt a kurva fát te behemót és mellé még minden más teremtményt ami nem szolgálja javadat cserjét, bokrot, gazt fészkét vesztett vadállatot . az egyeduralkodás súlyos teher tekergőző palástja megfojt átölel a válogatás, hogy kit tegyél el láb alól körülményes megnehezíti az életet te békétlen te csúcsragadozó te saját farkába harapó majom égess eméssz hízlald fel magad hamuval a létfenntartás nem elég menni kell tovább haladni haladni a korral csak pusztíts, pusztíts, pusztíts, pusztíts, pusztíts amíg teheted hisz neme célod van vele , öld meg az összes fát legyen vége gyorsan ne nyújtsd el a szenvedést senkiét se az övét se magadét csak legyen vége gyorsan aztán tedd magad mellé a fegyvered miközben békésen megpihensz remekműved ölén műanyag koporsódban

A nap, amikor majd meghal anyám Szomorú lesz Törött és sötét Bánatos De addigra már nagyfiú leszek Már átbeszéltük, amit át kellett Én meg megbocsájtottam És hálával fordulok felé Hogy felnevelt Ő mindent megtett, amit tudott . A nap, amikor majd meghal anyám A bánaté De remélem Sok időnk lesz még együtt És külön Kibékülőn

Napi ajánlat: Dolgok szavakkal

Murakami nyomán írok majd egy memoárt Miről beszélek, amikor szarásról beszélek címmel

az entrópia végágain a világ kallódó túlfelén az idő ormótlan fodrai után amikor megszűnik a tér a kihúnyó csillagok hideg porán sodródik az utolsó szánkalény aki minden zenét meghallgatott

miért mondanék nemet, ha mondhatok talánt is?

Szavak virtuózain Elhomályosul A mosoly Ahogy hangalakjain szétfoszlik A csapodár Lézengő Szótárhahotár

öndiagnózis helyett önagnózis

pukiláz kukimáz kulimász

kukkendázs

Szent Vér kápolna sötét zegzugos gonoszság szivárog

daddy? where do people go when they live?

megint körbeértem megpihennék fáradt vagyok nehéz és megereszkedő megtalált és bizakodó magam lettem bennem központra lelt mozgás a libbenő billenő toldozott foltozott elfogadás

felissza a köd a fényt léthomályosul fátylasul

a félkopasz fa urak fura mulatója

elkezdett egészen pontosan beállni az irányzék Szánkavektor

öregembernek születtem tevékenytelen

minőségi magaslat

ha néha ismétlem önmagam, az csak azért van, mert miért ne

megfeneklettségek

elfogyunk egymás mellől, mint barack és hold

hazudnék, ha azt mondanám, hogy látok tőled valamit szembe rebbenő szeméremtelen

bográcsolnám azt a vaskos kis picsádat

fényszennyezett égi kalitka

ég az őszi avar füstterhet ró az ég övén derülten illatol

gecinagy harsona tüsszentés özön beköszön

elreppennek a lehelet angyalok fáradt koszorút fon az ég bolondos felhőpelyheken ballagok merülök, ahogy belém dől a lét

amint kinyitottam a zacskót, amiben a gombák voltak, őrült helikpoter zúgásra lettem figyelmes. felnézek, és látom, ahogy a konyhalámpnál vadul köröz egy megvadult poloska. ezt egészen addig folytatta, amíg vissza nem zártam a gombákat gondosan, és meg nem ettem a kis adagomat

hemzsegő legelő szomorú fáradt tótágas hahotás

a lassú ébredések párnáján ülök és már most tudom hogy nincs elég hely a papírlapon

kusza betűk ringó fonadékán ácsorog a tudat az összegzet utókalapozás ahogy és amikor elfogyok viszontagságaimon kikel a párnavirág bús lótuszán hervadtan pirkad a nap és a tekintetek fősodrán elsuhan tátott vitorlájával a tekercs a felgönygölt igaz az ülés és merengés kortalan tisztelet panasz mennek maradnak jönnek, és szárnyukkal verdesnek a szavak ahol én vagyok és ha jól érzem, majd egyszer kitörlöm ezt a sok kócos viszontagságot innen

ismét hegedül a legbelül újat nem írhatok a képtelenség zátonyán vergődöm miközben rájövök, hogy mi lesz a tett, a tett, a tett a következő köröm a szentséges babaléptetés a tottyanat életem színterén a fény

a szavakban találni egy kis vigaszt a téli csillagok alatt

nem akarom többé a magányt

jöhet a helyi zsákutcák kiegyenesítése

fényévekben bódulok pomádés szerelem

őrület bolondulat oféliázis

változom arcomon lassú pászmát von a hold mély redőket szánt bőrömön ahogy elhalad tovatűnik a messzevolt petyhüdt kalandlépteken oson halk imában térdel a tér titokba burkol a csend könnyet hideg lábnyomára hint beleporcog a dér foszlik az utolsó falevél hanyatló eszmélet forgatag színűltig telt pohár dala és míg én várom az álmokat az elhantolt remény porán mint az elbomló idő pala az élet is megpihen

rippo calippo

ha menekülni kell szaladj körbe magadban

aki nem az életére gondol saját magnum opusaként, az el van veszve

avilág emlékeznifográd

ez az erdő avaros miközben szemlélem kicsit kevésbé képzavaros

fű-papír-bogyó

na, milyen érzés más agyát olvasni?

eme szerzetes felettébb szertelen esetleg szeres

megidézi a szellemet a varázslatos pukisámán

márton, márton, hát mi lakik a lelkedben? ki figyel? mi kuksol? ki lehetsz? ki vagyol?

ez most a te lelkeden szárad, mint a recsis zsepin

a Koronafák alatt terebélyes az ég

találkozunk ott, ahol belefolyik az ég a Dunába

más színű lett az ég lerágott almacsutka lelkem visszanőtt én is vagyok, meg nem is máshogy érzem magamban a hőt más lett a forgatag máshogy rezdül a szél más árnyat ad a lombozat máshogy hideg a dér más napfény ül arcomon máshogy csordul a könny más árnyat vet a testem máshogy szól az öröm

és mégis minden ugyanaz a világ nem ment sehova amíg én változom szüntelen a Föld egy maradt töretlen tétlen és ostoba

Duruzsol a szél Csendes elmélyülésben Mereng az elme

Füst korma beterít Begyújtottam az isten szagot Szép világgal izzik a rúd

hullik a hullik a hungarocell

a macska az ember számára a megszelidített vadon szimbóluma mert habár a tenyeredből eszik, mégis valahol egy öntörvényű veszélyes ragadozó nem úgy, mint egy kutya, aki dependens szervilis adakozó

téli sikamlós pocsolyákon trutymalodik

valami meghalt ma bennem oh nem, csak egy fing volt

megszédültem az ólmos faszba

feszület Totemek Toteme, kegyelmezz!

a halogatás félistene naplopó apó

Oh. My. God. It’s a motherfucking nothing

csúszik a napfényes világ elcsurran az őrület tömegel a visongó bozót erdőt kiált a táj halál halál halál

azt akarom, hogy megbasszon azt akarom, hogy rázd a fejem

érzem a karikákat a szemem körül nehéz mély horpadt domborulat recés sima puhaság elcsúszott zuhanás

Kamralaki Agypupák

Anyám köhögése tértelen Szüntelen Mindent áthat Mindenhova bekusszan Szusszan Át a folyosón A falakon Lélegzetvételnyi lihegés És folytatás Ziháló szívdobbanás Rámrúgja az ajtót Álmomban megfojt Felriaszt Erőszakos szimbiózis Bezár a félelem Vészjelzés Halál Neki nekem

hogy ismered fel magad a magányban?

Egyszer már meghaltam miattad Kérlek, ne gyere vissza Szeretlek Örökké De ne gyere vissza

hideg hó helyett takonnyal takarózik a táj kandikáló kórók karderdeje pocsolya posvány pázsiton

babyrectus

ma egy szál hideg bambusz vagyok

satnya sorvadt gimbigomba

múltidéző görcsöket amint felismerem örömmel látom viszont felkelt a gyötrelem kimázolt falain siklik fellebben titkain a köd temeti láb porát a zaj és mekegve felröhög

valaki tudja, hogyan kell jól lenni?

Rámcsüccsent a sötét szoba Megfulladnak a gondolatok Felbúg, döng, és morog a mély Miközben belépottyanok

a költészet életkedvet csihol tompa kővel és nedves taplóval

gyerekkori szobám regresszív kis lukam ingerdeprivációs kamra

Nehezen jönnek a szavak Nem folynak egymásba rám Nem fonódnak táncolnak kéjesen Nem vesz már észre a talány Nem kotyogok magamban szüntelen Némán fülelnek süket visszhangjaim Nem él már bennem, mi volt És új világ nem nyílik holt porain Nincsen már ritmus Sem elv Nincsen már irány, vektor, haladás Nem szít fel szenvedély sosem Nincs gondolat Fonás Kotrás Osonás Hamuvá lettem, Csendes tűzkatlan emészti álmaim Nem talál se szél, sem eső, se végtelen Egy vagyok magammal Könnyű csend Halál örvény Sétabot szilánk Sötétbe meredő kiszáradt szemek Legendák fonnyadt rózsabokrain

miért gondolok magamra úgy, mint egy tárgyra? hogy csak akkor vagyok jó, ha kellek, ha kívánatos vagyok? ha izmos, nem pocakos, ha vicces, vidám, nem unalmas, nem komor vagy szomorú, ha folyton kanos? ha használható, ha büntethető, ha hajszolható, ha sportgépezet, ha észágyú. ki várta ezt el valaha? hogy váltam ilyenné? kinek kellettem úgy, ahogy sose voltam? mi tette ezt velem? más, esetleg saját magam? talán többen is? a sok film, pornó, kamaszkori gyötrelem? a lidérces leváló bőr félelem? az undor magamtól? így könnyebben elviselhetem.

nagy biztonságérzetet adott, hogy hazajöhettem, amikor köröttem minden más összedőlt. és a feladatom a helyzettel az, hogy elfogadjam a megérkezést a múltba, és új eszközeimmel saját magam maradjak.

üde kis vasárnap reggeli érzelmi zsarolás

hol van a szerotoninom, kutyák?!

mély fájdalommal tudatjuk, hogy mély a fájdalom

szeretlek

halott tekintet küldi halott tekintetnek

mi történik idővel az ember szavaival? a szánkamanó még olyan, mintha egy kölyök írta volna

mindenki, akit eddig valaha szerettem egy-egy kis befőttesüvegbe zárt csillag lelkem spájzának polcain

apám a férfi ideál ideáll elszórja a magvait majd odaáll aztán oda és tova és tova majd bárhova

tollbamondja verseit a halál

természet anyánk fagyott öle befogadja a kihűlt drogosok tetemét

nevetve iáznak legszebb fájdalmaink

a friss ágynemű veri beléd, meghömpölyget, aztán kitekeri a viharvert sziklaszirtekre pihegni

szaftos versrecsi

egész jót flashbackeltem most a hosszú elnyújtott csendjeinkre kinn a verandán

figyelj magadra

kis tűz van most és merengés gyertyaláng lengésén időzik a tanú lélegzet elcsitul szempár lepilled kucorgom és beborít a téli dundi paplanmeleg

ez most kicsit olyan, mint füldugóban fogat mosni

pirítja az estét a gyertyaláng szabadon eresztem a gondolatot hadd menjen, szánkázzon ide oda hadd jöjjön ki, aminek jönnie kell a félelem, a feszültség, a megnyugvás, az öröm meg amit mostanában nem hagytam magamnak a csalódás, a kudarc, egy új szerelem a düh, a bosszúság, a bánat sírnék is már az is régen volt de nem sürgetem lesz még rá időm mert az álmatlanságban is van remény van dal a süketségben van öröm az elmúlásban öröklét a végességben

érzelmi detox

Bandukol a világvége menet Vasvillák hegyén megolvadt a viasz Tobzódjatok, komák! Nem lesz szebb idő soha Nem lesz többet bőségesebb Társuljatok hát A halál átölel És visz, visz kies bozót dombokon Kullogók Hátulról kavar a vihar Lélektelen Ahogy elvisz a lánctalpas malom Irgum-burgum, borzalom

ez most egészen karakteridegen volt vajon ki játszik most engem?

elképesztően idegen ez a kép kiráz tőle a delejes sötét iszony

szeretettel várja a Legyőzött Férfiak Klubja

Jégtömbök ölén Fagyos mély vizen Enervált narvál pocsolyáz

ideje kigyomlálnom a szavakat: a jelen visszanéz

kibasz az ecetes uborka frász

valójában amúgy azt hiszem, mindenkinek van egy csillagos befőttesüvege

jön a karácsony, de én már nem érzek semmit

télvizenyős bámészkodás

anyám köhögése az erőltetett szimbiózis

Néha nevetek azon, hogy egyszer mohón epret majszolva egy poloskára haraptam. Néha nem. epikus enyészet idő

lennék világúr értelmiségi meg világűr klafa ez a szkafander

Fura, de még mindig félek apámtól. Attól, hogy robban Hogy bánt És attól, hogy mivé lett Hogy mi és ki ő valójában Egy gerinctelen hernyó Egy sérült kasztrált kisgyerek A legnagyobb félelmeim Hogy én magam is ilyen leszek Vagyok Ezért sem mertem eddig Szembenézni vele . De most már ideje beszélnünk

héjjó! új eper van új eper van, pöcsök!

karácsonyi űröm

most temérdek korrekciós pályán mozgom megy a tudat chatter elme diszkusszió

Megfáradt uszadékfa barátaim Búcsúzom Én megrekedtem itt Sodródjatok Isten hírével Sirályhordák ölén Találkozunk Ahol az ég a Dunába ér És ha nem Könnyezünk majd gondosan A vízfolyam szép emlékeiben

ma én vagyok a legkakasabb a szemétdombon

panel szonett

szemlélem a panel rögvalóságot ahogy ülünk a viaszosvászon körül kávéspohárból szürcsöljük a szeszt cigi a kézben vagy a szájban pislákol a lehámlott adventi koszorú és mindent mindent beterít a kuktából hömpölygő sós sonka szag

amióta felmondtam, visszanyertem 10% életkedvet

amikor Eszti3.0-ával légyottoltunk, elindult a felfelé tartó spirál szerotonin visszafecskendezés most újra jó

Ilyen.Olyan.Emberek Így.Úgy

szekunder erekciót érzek

fuhh, rég láttam olyan igent, ami ennyire nemet jelentett volna

Maszkos szellemek Múlt idők lenyomatán Sírnak csendesen

a humor halni jár ide

most ne! marci papa fáradt, és vájbol

mindjárt lemegy a nap ház mögé bebújik téli ködök nyomán hervadt virágot hajt a fagy

cikornyás gondolatmenet szánt mély virágokat cikóriás

Eszti3.0 alaposan unlockolta a kukkendáré csakrámat

lennék a körbeállt fémhordók üregébe rakott hamvadó parázs

bedobom a gyeplőt a lovak közé hadd menjen már régen leszarom csak baszni akarok

trú gyógyítás a szorongáson keresztül átadott éltető energia

hadd nőjön a haj azzal még nem ártott senkinek

karácsonyi sínek zugán csillamosol csilivillálmodik

habár habarcs

Ékes az elmém, pedig Tompa vagyok, mint egy puffanás 2C-B búcsúszónoklatok Velem foglalkozzatok

fergeteges hapciparti

hagylak elmerengeni a lét pocsolyáján kis átázott papírhajóm

bárdolatlan baszás beszéd

Jus d’Hoffman

pörkölődik a rasztagaz

vajon milyen édes vizenyős szóformulákkal foglak elcsábítani?

a mai nap szava a

kipihentem magamat újra érzek örömöt a szerotonin helyreállt yoss

sunnyogva vackolok belédbarackolok

szerintem okés, ha kurvára fáj

hímvesszőfutás

egy jó tanács: vakbélműtét után mégha úgy is érzed, hogy a drain cső miatt ezernyi üvegszilánk mar az altestedbe belülről akkor is menj el pisilni, és fejezd be a pisit különben a fájdalom közel elviselhetetlen lesz és jön a katéter

az életem halála sokkal végtelenebbnek tűnik az univerzum halálának kontextusán

Ahogy a konyhaasztalnál ülök Ahogy görnyedek a viaszosvászon fölé Ahogy szürcsölöm a mézes tejet Ahogy minden nyelés fájdalom Ahogy felzsonganak az afták a torkomon Ahogy már egy hete így szenvedek Ahogy kortyolom a mézes tejet Ahogy veszem a levegőt Ahogy rájövök, hogy a fájdalmam enyhíti Ahogy gyakorlom minden korty után Ahogy kínoz, de már nem görcsöl a kelleténél tovább Ahogy ennek megörülök Ahogy a lélegzetnek megörülök Ahogy megértem, hogy az értelmetlen kín is én vagyok Lehetek Ahogy végre újra elmosolyodom Ahogy újra fáj, mert ismét nyelek Ahogy mégis szép az életem, mert lélegezhetek Ahogy ezt már nem veszi el tőlem senki soha Ahogy a szenvedés miatt minden perc örlő mostoha Ahogy egyik fájdalomcsillapító sem hatott rendesen Ahogy féregként rág a gyötrelem Ahogy ízekre szed Ahogy minden nyelés előtt elönt a félelem Ahogy minden nyelés után megvonaglik az arcom Ahogy napról-napra csak rosszabb lett Ahogy érzem a sötét karikákat gyűlni a szemem alatt Ahogy a kimerültségben dőzsöl a fájdalom Ahogy az összes kortyot erőltetem Ahogy kiül a bőr a hűsülő tejre Ahogy újra kortyolok Ahogy újra belém mar Ahogy nyílt sebek vannak a torkomon És ahogy újra belélegzem a levegőt Ahogy megnyugtat, elönt Most jó Most a fájdalomban is béke van Megnyugvás Talán aludni is könnyebb lesz kicsit Még akkor is, ha az egész felénél sem vagyok Ahogy lassan vége a tejnek is Ahogy megálltam itt egy pillanatra, hogy mindezt leírjam És ahogy elteszem szépen az emlékek közé

receptre kapható háromnegyed órányi mézes tej

a lassításra ösztönző fájdalom

a fájdalmat nem igazán lehet megszokni

februári ívás szag tekereg

vizenyős február cuppog csapzott, nyirkos, álmatag bebújik leple alá a hegy dohog lomha síkidomjain ködképre hever a dér örömtelen gallyfogat virít kacsingat a megborult Föld tengelyén szendergőn várja az életet felhámja alatt hordozza a reményt és mi is várunk a sötétben bóbiskolva csendesen hogy hátha eláll, eláll, eláll egyszer a szüntelen, szagtalan, szenvtelen mennyből a takony

vizenyős február cuppog avarfoszlányok medrein bebújik leple alá a hegy dohogva lomha síkidomjain csapzott, nyirkos, álmatag ködképre hever a dér örömtelen gallyfogat virít kacsingat a borult Föld tengelyén lucskosan mereng egy pocsolya felhámja alatt őrzi a fényt szendergőn várja az életet a mozgást, a táncot, a reményt és mi is várunk a sötét fészek ölén megbújva, bóbiskolva, csendesen hogy hátha eláll, eláll egyszer a szüntelen, szagtalan, szenvtelen mennyből a takony

beütött a nyafi kalamajka

egy koszos patak vagyok megáradt, saras hordalékfolyam

the first latyak

my cosmology is expanding inwards

hol vagy most éppen a tűrhetetlenül fos a tél versus vidám szürke örökkévalóság az élet skálán?

egy pszichedelikus szekérhúzás az életem

szálló idő por hamvain búcsúzom ettől a pillanattól

ebben a házban élt, és alkotott de többnyire alkotott

elfogyott tegnap a bagaretta itthon, úgyhogy mostmár csak kávém van életem képekben by életem

lejárt az időnk fedele mondta a terápián bennszakadt még néhány gondolat de majd talán legközelebb ha eszembe jut vele

helyettünk beszélnek a képek

múlik az idő mást se csinál hömpölyög úttalan utakon átmos, foszlat, korrodál ráncosít, álmosít, leültet az ősi vadon

meghemperegtetek az elveszett lelkek pocsolyájában

pislogtam, és a halál széléig öregedtem

úristen, ennek követ a tekintete! rimánkodott a tükör

szerelemben a szimatom nem csal sérült szagra megyek

Kumpuh kumpuh kumpuh

miért menté’? namasté’

ma tömegek nem írtak

jó műtét után drain csövön keresztül csöpög a belőlem lé

világ konvergencia a töppedt, olvadt, kutyahugyos hónyomi

a világ belekonvergált a gatyeszba

deres picsájú mókusok kunkorodnak szerteszét

gondoltál már arra, hogy a csillagok maszturbáló majmokat néznek? mert én most gondoltam. ezt a patront az isteneknek ajánlom

magányos perverz csillagok csillagok

milyen jó is az, amikor a zene érez helyettem

Borzasztó félelemmel tölt el A halálomban a világ halála Hogy habár én elmúlok, Utánam maga a világ is véges: Egyszer majd az is teljesen elenyészik a semmibe. És akkor már senki sem lesz sehol sehova semmiért. Az én halálomban mindenki más halála is benne van: Az én halálomban az univerzum halála is benne van: Soha többet nem lesz már semmi utánam: Végtelen végesség.

sosem leszek ott, hogy megtudjam, mi lesz

a fájdalom részem egy velem hiába küszködöm ellene egy darabig még biztosan itt marad így hát meg kell tanulnom együtt élni vele ha nem akarok még jobban kibaszni magammal lélegzetvétel, türelem önszeretet lássunk is hozzá

létezésre bírtam a szavakat

elnézés, kedves megenged egy szippantást az elmeszelencéből?

a lelkedbe kukacol, miközben néz

Az erdőben fekszem Kazlazik a bozót Sövényel Fölém terül Összegallyaz Elveszem a fonódó lombok nyomán Őstüzek körén fészkelek Csivitel a múlandó örök folyás Dolgozik tollas boglyakon Huhog tömpe bagolynyakon Belémzúdul a lét Mehetnék De nem mozdul fejem Beékelődtem, mint mozdulat gyökér Megtart a talaj Ahogy belé esem

ozorálhatnékom van

vajon milyen izgalmakat tartogat számomra ez a mai nap?

bekúszott az életembe a nagy foltos leszarom

ennyi költözés után eltűnt eltűnt minden kiskanál hol lehetnek? merre járnak? szomorkodnak? sírdogálnak? nem találnak nem találnak nem tudom már hova lettek nincsen egyik sem meg, bazdmeg

morzsol egyez a sorsfüzéren

kerge kelekótya kavicsboltos

Tavasz illat alatt Érzem, hogy lapul A megbúvó sunaszag

dacos zacc paca bilifülű kifli

kőrözött lazac megkerült

mint kiderült, nem sokat

hová gurult az idő?

Főnév utca tizenhárom

valami nagy történik megéreztem a Föld súlyát monumentális

Isten a szerotoninreceptorokban lakik

pont jól beletalálni a szeretlekbe

nos ez a helyzet kicsit kilátásos de többnyire kilátástalan

Haikut vártam De az csak nem érkezett Mint a kósza fing

így járjuk mi a teremtés táncait

Hömpölyög Dús fodrokban beterít A sunaszaft

formamutatvány formanyomtatvány

láttad volna te is a teremtés porcikáit dús bohókás tömeges elfeledett porcicáit

újra elkaptam a belső zöngéimet

ne mondd meg, hogy ki vagyok mert akkor meghalok álomgyerek álomfiú én vagyok én vagyok

örök szerelem folyton reszelem

meghonosítottam a sötétséget

a sötétségnek nincs tere csak helye van

A felnőttkor eleje Önmagam vagyok önmagamban, ahogy vagyok Minden cselekedetem a sajátom, és felelős vagyok az életemért

a sötétség eseményhorizontján laknak a szorongások

érdemes néha az öregúrral leülni teázgatni

lámpa könyv papírszalag

ezt most neked írom