ezek a szavak nem sietnek sehova

Hamvába porladva serceg az utolsó cigarettavég Mennyire el van baszva minden Ahogy vagyunk Az elzárkózás ölén kárhozunk Bebújunk kibélelt burkainkba És csak forgunk körbe körbe körbe Az ismétlődés csarnokának táncparkettjein Mennyire el van baszva minden Ahogy csillagok helyett a kormos ég néz le rám Ahogy az ablakon kihajolva feltárja magát az esti hangyaboly Papucsban toporogva kémlelek ki teknőcnyílásomon Bebugyolál a végtelen tértelen magány Az öröklét eltöpreng mibenlétemen Ahogy kialszik csendben a parázs Delejes szoknyarojtjain elpereg Múlandó tanúja ennek a lélegzetnek Meglibbent a szél Mennyire el van baszva minden A tántorgó haladás illúzió A kelepce mondanivaló A hamis Az áruló Az érintetlenség Egy újabb homlokredő Egy szemzugban megbúvó új kis hasadék A tehetetlenség A késztetés Hogy majd más lesz, amikor nem lesz más A hamis kudarc ígéretek, amiket magamnak tettem A háztetőkön bucskázó felhőkölykök A börtön Az elmém záloga Az időm Törött vasfoga Értelem az értelmetlenségben Mennyire el van baszva minden A ház oldalán végigfutó lámpafény Mennyire el van baszva minden A bezártság magány rút tömény Mennyire el van baszva minden Az érintetlen örök fájdalom Mennyire el van baszva minden És én mégis itt vagyok Kecmergek Kikelek Alkotok Felfedezek Égetem a reményt Hogy egyszer majd más leszek magam Aki ugyanaz vagyok Mennyire szép is a küzdelem A küszködés A rozsdásra tépett kínbozót Amiben időnként jól megmerítkezem Mennyire szép az életem Amikor szomorú És amikor vidám Amikor egyedül És amikor másokkal Meglibbent a szél A cigit elpöckölöm És gyújtok még egy gyufát És nézem, ahogy végigég Érted Értem És az emlékekért

megküzdeni a depresszió mókussal harci tagság magasság viszontagság

ma jó társam voltam