na ki lesz a legnagyobb hangya?

pihentetem szemem a végtelenen

a két kockakő közt megbúvó fűcsomó is élet

seggzugok fingtornyain rekedt meg az idő

nehogy melege legyen a tetemednek

sötét és csend van nyugalom béke csak az agyam kattog szüntelen szorongással tölti meg az űrt a szomorúság a félelem zakatol, nem nyugszik megint nem fogok aludni újra felébredek hajnalban megdobban a szívem és tudni fogom, hogy nem lesz nyugalom nem lesz béke szundító alom csak az elveszés a körbeforgolódás a szüntelen a tarka szeplőtlen kínszövevény nem látok ki nem bizony hova tűnt a gondtalan? hova tűnt az önámítás? leszedtem módjával a burkokat és itt vagyok pőrén magam megjelentelen a sebek nyers hús buborék az izomgörcs a szem mögött elrejtett könnytitok zsarnoka az önző ez vagyok kifejlett önmagamból a porvilág mindentudó tanulságok hervadt mohóság kinyomott pattanás tépett köröm ősi ujjszopás feszült idegbog hervadt önnyugtatás . élhettem volna ezek helyett élhetnék most is de nem merek hiány hiányzik valami ami miatt képtelen vagyok életre kelni értékelni úgy és azt amivel megáldott a lét tündöklő kútfazék dolgok, amiket miért nem lehet? pillangók, szavak, emberek kísérletek kísértetek kényszerek