idetűnt

megérkezésünk hólepte bús nyomán csatangol töprengve a kismadár

Hahaha! Te semmit sem változtál! mondta, és elhitte magának a status quo fetisiszta

kivénhedt fáradt szerelem korhadt deszkái alól kikacsint a biztos tudás hogy ismét változni kell

Ahogy a nap leül a dombokon Ahogy a szél függ szótlan lombokon Ahogy lassan minden térdre hull Ahogy itt vagy velem szótlanul Ahogy ledől márvány kőfalunk Ahogy összeforr közös dalunk

nem azért csinálod a dolgokat, mert majd meghalsz, hanem mert élsz

az elme fraktálcsapdája csendben becsinálja az ajtók mögött megbúvó tényeket álombeli elveszett bús meselényeket

Tűzvirág morzsa dombokon Hamu száll, pernye áthatol Felizzik fakuló lombokon Az öröm, kedv sután felcsahol Felfakad az ó igen, a tedd A sánta ellenkezés kifakult pamutszőnyegén Eltántorgott a vadvizek fokán Kikandikált a kedv A szenvedélyivadék megvadult Ketrecéből kikelve fújtat, perzsel, ölel S míg én szuszogok legalul A kéjgejzír kilövell Töröttszárnyú kismadár múltján térdepel a szó Kacifántos fintorral jön közel a seb Míg mohón megmerítkezem Az alagútban felsejlő lángmanó jelenés És miközben nevet, kacag, szeret Pajkosan pattint egyet ostorán Én hódolón lehajtom fejem És kinyílik, kinyílik, kinyílik a főnixpotenciál

szeretem ezeket a céltalan lődörgő beszélgetéseket