éld a verset, ne mérd

felbukkan a létvágy minden, ami voltam senryuba fojtom

eluraltak a személyes névmások a valakire irányzott vektorok a nyelvi torlódás mezőin becélzom, eltalálom a szavakkal az egyént ahogy éppen elszökell az ént, tet, őtet mit, tit, őket verbális főzet szavakban őrzött kőzet megörökítem a márványmagad és bennragad a szóban a tett nem megy tovább és mind elhisszük a kimondottság pitypang konzisztenciát da ha megfújom, meginog a valóság mohóság kijelöltem egy határt a kategóriát de talánnyá lett az alattaértés a valóságsértés hegek amikor az állandó változásra rátapasztom a nyelvtapaszt megragaszt hasonlítás, hasonulás, meghasonlás meghasonlítás, meghasonulás

integet a függően hullámzó szürkeség félek, hogy elnyel a félelem közeledem, de megállít a metarettegés a mélységrétegek egymást takargatva csalogatnak lengén nincs mitől félnem, csak magától a félelemtől és mégis visszarettenek

nincs megkapaszkodás kis gyurmabáb vagyok nyomkod a világ a testem apró üveggyöngy törmelék miközben kifakulok miafasz van? miafasz közben lehet, hogy csak éhes vagyok

meglátom a művet kibomlik a spektrum alárendelődöm

test, te rozzant budiléc

fabrikálok dolgokat ahogy a benyomások érnek rögtön kinyomom és fel sem fogom megyek tovább a változásban nincs megáll a szavak kamu örökkévalók de képzelj ide, amit akarsz ezt itt hagyom most szaladok puszi pacsi helló

macska kis kalapban lennék

én~~~ egy transzgenerációs panelfrusztráció manifesztáció