elcsépelt tartalom
a globális elhidegülés
megborzong a didergő király
csipkés bástyája izzik
míg ő a kőpadlón rángatózva elterül
taknyával mossa fel a port
a doboz lambéria belfalát kaparja a kín
hahotázik birodalmának tündöklő romjain
mindene a létfölény
de fájdalma kitölti a teret
a szent kehely felületet
és meglehet
hogy ő maga is csak egy csöpp galacsin
ahogy megcsillan a hanyatlás vágtázó könnylovagjain
:: ::
anyád, az a vulvasátán
:: ::
Irigykedem.
Mit csinálnak a másikok?
De jó lehet nekik.
Mindük beszél társasul, és kufcsizik.
Szinte ide hallom az odvas nemi purcogást,
Az érzelmi kiteljesedést.
Nekem miért nincs ilyen?
Miért nem jut töcskölés? Vagy emberek.
Asszem, valaki valamit jól csinál, aki nem én vagyok.
Duzzogok itt hótt egyedül,
Míg mindenki más vidáman penderül,
És vonyítva elterül
A szerelem pázsitán
A bennfentes banánhéj,
És alatta görcstetem.
Eltemethetem?
:: ::
megesküdtél: vérszavadat adtad.
de mit jelenthetett az antik hangrebbenés?
szavak, szavak, szavak, ígéretek.
az elköteleződés == léthazugság
:: ::
amúgy nem rossz nekem, csak éppen szomorkodom
:: ::
elszenderítem a fonák ferdítést
:: ::
mi kacsingat ideát?
a világ szemléli önmagát.
bennem szaladnak keresztbe a valóság duhaj libbenései
a megismerés nászában betetőzi önmagát
és megértem, hogy nincs mit megérteni
és megértem, hogy csak van, ami van
és van, ami lehet
és ezért nincs semmi
és nem is lényeges, hogy mit hiszek
a végtelen visszhang, a tükrök táncosai regélik el meséiket
és én ámulva hallgatom
de nem hiszek bennük, nekik, csak gyönyörködöm
hadd folyjanak tovább
a kelekótya dongaláb hírkofák
és én lebegek a toldalékok felszínén
hiszen én is csak egy ige vagyok
egy tett
egy megismerés
egy elfogadás
egy elhiszem
egy világrezgető felsivalkodás
és amikor elhallgatok
az én visszhangjaimat ezernyi más tudat csilingeli vissza az éteri kakofónia foltjain
dumagondjain
míg a felismerés szigeteken megpihen
a semmisem
:: ::
lírai hűség
:: ::
kerülget a létiszony
és én csendben kérlelem
hogy adjon levegőt
ne bánjon így velem
hiszen már rég tudom, hogy ő se rossz
jellege nem helytelen
de felfedem, ahogy eloson a tarkótáj libabőr réteken
a féktelen lebbenés
a félelem
:: ::
micsoda öröm, ha pöndörödöm
:: ::
amíg (igaz) { törj; }
:: ::
versömleny, versömledék, versömlemény
élmény
remény
szótörmelék
és belelép a tolódó söpredék
a fogalomtömeg
és ha erre járok, a pusztítást
jómagam
úgyse lépi meg
:: ::
felnyerít a kozmológiám
a tudatkirály
kezet fogunk, és penderül tovább
sírok, és unatkozom
nevetek, és elborzadok
megfogtam mindenem
jó nekünk
a narrátor is elhallgatot, pemzlijével viharvásznakra fest csupán
és az elígérkezés üregeit megtölti a benntalány
a prizmázó létmagány
keresek
keresem tovább a betoldalékolást
szeretnék eggyé válni a bolygó gyökerén veled
de még nem tudom, ki vagy
én itt vagyok
a csend vagyok
integetek
végre merek
semmit sem tudok
megismerek
megértelek
:: ::
a nyári eső által felzavart föld illata
:: ::
ha jól fülelsz, meglátod, mi van a kis fejedben
szemléletes
hangzatos
fodros bodros szózatos
aki mer, az eltekint
belenéz, és belesodor
megkoszol a szeretés
szendergő fénytörés
zakatoló agymenés
ahogy a pilládon remeg
de csitt!
de kuss!
senkisetudjameg
:: ::
miért van az, ha céklát eszem, utána mindig megijedek?
:: ::
a civilizáció mémjein köszörüli önmagát
a törpe torkos formafát
vajon van értelme?
