ez az alvás sem sikerült

valaki tudja, hogyan kell jól lenni?

Rámcsüccsent a sötét szoba Megfulladnak a gondolatok Felbúg, döng, és morog a mély Miközben belépottyanok

a költészet életkedvet csihol tompa kővel és nedves taplóval

gyerekkori szobám regresszív kis lukam ingerdeprivációs kamra

Nehezen jönnek a szavak Nem folynak egymásba rám Nem fonódnak táncolnak kéjesen Nem vesz már észre a talány Nem kotyogok magamban szüntelen Némán fülelnek süket visszhangjaim Nem él már bennem, mi volt És új világ nem nyílik holt porain Nincsen már ritmus Sem elv Nincsen már irány, vektor, haladás Nem szít fel szenvedély sosem Nincs gondolat Fonás Kotrás Osonás Hamuvá lettem, Csendes tűzkatlan emészti álmaim Nem talál se szél, sem eső, se végtelen Egy vagyok magammal Könnyű csend Halál örvény Sétabot szilánk Sötétbe meredő kiszáradt szemek Legendák fonnyadt rózsabokrain

miért gondolok magamra úgy, mint egy tárgyra? hogy csak akkor vagyok jó, ha kellek, ha kívánatos vagyok? ha izmos, nem pocakos, ha vicces, vidám, nem unalmas, nem komor vagy szomorú, ha folyton kanos? ha használható, ha büntethető, ha hajszolható, ha sportgépezet, ha észágyú. ki várta ezt el valaha? hogy váltam ilyenné? kinek kellettem úgy, ahogy sose voltam? mi tette ezt velem? más, esetleg saját magam? talán többen is? a sok film, pornó, kamaszkori gyötrelem? a lidérces leváló bőr félelem? az undor magamtól? így könnyebben elviselhetem.

nagy biztonságérzetet adott, hogy hazajöhettem, amikor köröttem minden más összedőlt. és a feladatom a helyzettel az, hogy elfogadjam a megérkezést a múltba, és új eszközeimmel saját magam maradjak.

üde kis vasárnap reggeli érzelmi zsarolás

hol van a szerotoninom, kutyák?!

mély fájdalommal tudatjuk, hogy mély a fájdalom