felsírnak a klisébabák

márton, márton, hát mi lakik a lelkedben? ki figyel? mi kuksol? ki lehetsz? ki vagyol?

ez most a te lelkeden szárad, mint a recsis zsepin

a Koronafák alatt terebélyes az ég

találkozunk ott, ahol belefolyik az ég a Dunába

más színű lett az ég lerágott almacsutka lelkem visszanőtt én is vagyok, meg nem is máshogy érzem magamban a hőt más lett a forgatag máshogy rezdül a szél más árnyat ad a lombozat máshogy hideg a dér más napfény ül arcomon máshogy csordul a könny más árnyat vet a testem máshogy szól az öröm

és mégis minden ugyanaz a világ nem ment sehova amíg én változom szüntelen a Föld egy maradt töretlen tétlen és ostoba

Duruzsol a szél Csendes elmélyülésben Mereng az elme