topog a kalap ahogy lépeget

a kérdés mindig az: a szétből hogyan lesz össze mi rakja egybe a kettétört valót a régi tűz varázsa sötét füstöt kavar régi út porában neszez az avar

mindjárt újra ősz van mély öblös sóhajok elzengte magát az év delejes dongása bódítva bandukol - elfáradt a napfény harmat ül szánkázó sugarán a dolgos bő világ lassan aludni tér dalol, zúg, oson, ásít, bőgicsél neszez, zörög, áztat, zümmög nem felejti, hogy él

én vagyok a saját hasfájós kisbabám

feneketlen eszelős üstökös baszatás poszt trip utópia gyökerek közt kallódó krumpli szívdobbanás

az ősrobbanás mint a végtelen feszítettség állapotából való sürgetett kiengedés kozmikus lufileengedés

szemhéjam fodrain ücsörgöm kívül belül én vagyok beterít az istennedv a hoffman dzsúsz megint mivé lettem? mivé vagyok? örök talány belébódulok

hanem?

alaposan beakadt a social anxiety fing nem húzza ki magát kis komám fejemre mindig csak bajt hozol! feszít, puffaszt, gyötör temérdek ijedelmet csinál fing pajtás rút buta buborék bamba haspanasz

céldalú semmi magfoszlány