teológiai ügyirat

vádpont: itt táncolgat isten kis manója

isten az, amikor állsz egy tisztáson, előtted meg az erdő. és tudod, hogy az erdőn túl vár valami, valami kaland, valami ismeretlen. és amikor átmész az erdőn, kiérsz valahova, mondjuk egy újabb tisztásra. ami után persze egy újabb erdő vagy egy végtelenbe vesző távlat áll. és tudod, hogyha elindulsz rajta, akkor újra ott a kaland, az ismeretlen. viszont eljön majd egy pont, ami után nem akarsz, vagy inkább nem tudsz majd továbbhaladni. itt megállsz, megállapodsz, megnyugszol. viszont tudod, hogy bármerre is nézel, mindig lesz majd tovább, egy távolabb, egy ismeretlen, végtelen, talány. ez isten. a kicsitől a nagyba, a nagyból a kicsibe. lentről fel, és fentről le minden végtelen minden irányba. ha ezt felismered, jó helyen vagy.

isten az, amikor már nem kérdezed meg, hogy mi jön a következő bokor után

elfogytak a szavak csak a kintornás majom zakatol nincs már mit mondanom letészem a lantot meg egyéb klisék agyam kifakult a hullámtörő tudat zátonyán kinyílik a babér álmos kósza lepkefing porán a lődörgő dörgedelem pihen míg vágyalkut köt a becsvágy velem és végre elhiszem hogy szavak nélkül is szabad lennem aki vagyok

szép volt, ami volt és lesznek még üres kis frázisok én viszont megyek tovább kis nyomaim itthagytam neked baráti szerető burjánzó magok szövevényes szavain végül eloldalog a zsemletok