Égek már?
Porladok már?
Hamuvá vagyok?
Elhagyhatna a gondolat
Emészthetne a fájdalom
Őrölhetne a remegés
Bírom, tűrom, de minek?
A tétova tétlenség erőviszony
Halotti tor, felborzolt iszony
Hasadt szemhéj
Izzó talpél
Megrepedt rekeszizom
.
Hiányzol
Ahogy szétszakadtunk
Megyek tovább
Mert elhamvadtunk
Bánat pocsolyákon evickélek el a messzeségbe
Enyésző kodependenciánk
Halott kisvirág
:: ::
mindig reménykedem, hogy írsz.
de nem írsz sosem.
hiányzol nagyon.
megtörött, beszakadt a kis univerzumom.
:: ::
a nagy nyifi-nyafi zuhatag
:: ::
Egy mélykönnyed melankólia.
Hogy meghalok.
Szópászma felhők osonnak bolyhosan.
Meglegyintem az illatot.
És elteszem.
Zsebrevaló ábrándos szellőmagzatok.
Hársfa andalgó gondolat.
:: ::
Nézz meg, anyám,
Ahogy defloreálom a havat!
Szörnyet teremtettél.
:: ::
kríziseinkben a hiba
:: ::
mikor érintetted meg egy fa kérgét?
mikor szagoltad meg az erdő avarát?
mikor ízlelted meg a levegő neszét?
mikor engedted meg a világ baját?
:: ::
szép szép őszi esték képe reverberál
nyári tücsökzaj csintalan szövevényein
a lámpák bágyadt narancssárga álmait
ellepi a párás esti dér
lagymatag zöngéin cinkosa
a szeplős kósza szél
:: ::
elfed az emlékhomok
betakar
elperegnek a képek
az álmok
a közös pillanat
a szépek
a csúnyák
a ritka öröm tornyai
az emlékszitán átzuhan
mind mind mindent befed a jelen
már csak egy szobor maradsz
a végtelen erdősíkjain
én meg távolodom
és pityeregve nézek feléd
ahogy elmúlsz örökre
kővé meredve remegsz
és felém meredsz
.
most búcsúzom
ezúttal valóban
nem tudtunk együtt lenni
hiába hiába hiábavaló sok próba szenvedés
légy boldog
remélem, megtalálod magad
szeretlek
és szeretni foglak, amíg kerek a Föld
amíg ki nem szökken az utolsó levegőm
és ha úgy adódik
majd a porban egyek leszünk
