¤

ashkala blupé, alala lupé ashkala blupé, alala lupé

Te mérhetetlen elherdált faszkolomp! Csilingelj már, a kirelejzomát! Üszökkel kivert makkos bélbetét! Szerinted a szenvedés semmiség? Sajátosan kavargó elbaszott szennyfodor. Te száni száni fasz.

ostoros fingcsattanás. ez biza fraktálos lett!

Adj nekem nevet! írj körül, definiálj. mondd meg a végemet, rántsd le a leplemet, a titkomat a határok nélkülit: hogy én vagyok a határ, és csak akkor vagyok, amikor megnevezel. elevezel. el veled! el velem! el velünk! nincs nevem. és ha rajtam múlik, ne is legyen. te meg pörgesd csak nyelveden a fogalmakat! én addig elveszek, és ha szeretnéd, találd meg a határokat, ahol úgy véled, hogy lapulok, megbújok, hogy vagyok, és adj nekik nevet. fogalmakat, kategóriát, igét és tetteket. kérlek, temess el. felejts el a szavak holt posványa alatt. én addig elmegyek, de itt leszek veled Én, én, én, én, én, én, én Ki lehetek?

while(true) { break; }

az a véleményem, hogy

de vajon kellhet a szánkamanónak a szó: az önigazolás: a definíció?

neurotikus vágyfelfedezés megy a szvájpi-szvájpi-szvájpi tolnám be az intim pogácsát, az elfenekelést de megkajál a kis beszéd, a negédes kérlelés, az értelmetlen önfitogtatás a halk fitymacsattogás megkajál, és kiköp, és újra szájába vesz én meg ténfergek fáradtan a ködös elképzelések lankás dús keblein és megy a szvájpi-szvájpi-szvájpi én is elmegyek mint oly sokszor, titkosan szenvedek a szoba sötétje otthont ad, bimbózó felejtést hogy te sem vagy és egy ideje én sem vagyok úgy, ahogy megszoktam és vágyódom, és felejtek, és sanyargok, és savanygok, és elvagyok, és megvagyok, és jó nekem és benne van a mozdulatokban a búgó annaörök, de mit kezdjek vele továbbhaladtam már rég a belémdolgozás vidor kis fátylain már rég fennvagyok bennem vagy, és gondolom, valahol én is benned vagyok de megy a szvájpi-szvájpi-szvájpi és megőröl a fene, hogy bárcsak a bárcsakok világában bárcsakolnék de amúgy meg nem kell, nem is akarok te sem kellesz, de nem is kellettél soha vagy nem úgy, ahogy azt a megáldott társadalmi konvenció diktálná belém . legjobb barátok kálváriája a pá a kimondott kimondatlan búcsú kürtszava és én itt vagyok, és fekszem egyre, heveny heverészést folytatok és elmélázok a létforgatagon, a fennforgatagon, a magamon és jó nekem a bennekem és létezem ha még jelen lennél, erre nem jöttem volna rá köszönöm és köszönöm, hogy bátor volt a tett, hiszen a legbátrabb szent te vagy a színpadunk sistergő bábjátékain túli dumák boglyaiban felsejlő hazugságaink kibomlottak kibontottad kibontottam pfej! sok munka volt! de sok szép darab szép darab bizony, bizony, bizony megtartjuk, megmarad szeretlek, a macskarúgjameg! de a birtoklási vágy kihalt ez nem az, amit mások mondanak hiányzol, és megtaláltam magamat és így van ez helyén nem kellesz, sohasem kellettél de megy a szvájpi-szvájpi, a végtelen hurok most benne vagyok, de majd hamarosan kimászom a vacokból, a vacakból, és kinyílok, mint a kis lótuszvirág, vagy a rothadó kaka, vagy a pékségből buggyanó kenyér illata, vagy bármi bármi bármi, ami én vagyok az öndefinícióm része vagy és részem maradsz örökre köszönöm, szeretlek, ne is lássalak! most a szvájpi van, meg a dús fitymacsattogás meg én vagyok, ez is én vagyok ezt sokszor mondom mostanában vagyok, vagyok, vagyok mi meg hol meg hova bárcsak elmesélhetném. de nem vagy már és én sem vagyok vagy vagyok vagyok elszomorodtam siratlak sírdogálgatok

a szánkamanó a változás jogát fenntartja

az emberi kapcsolat: birtokviszony megalkuvás

a bifi, a böfi a rifi meg a röfi a tifi, a töfi a bifi böfi röfi

ez a sor kontextusfüggő

visszatértem ez elhagyott sorok közé eltelt némi idő temérdek világ létrejött, és én magam elhaladtam a tátongó hegyvölgyeken de rendszeresen visszaolvasom a megalkotást hisz a jelen is csak múltként lesz egy velem, amikor vagyok tehát ezt most beékelem: a visszetérés: emlékezés az emlékezés: újraépítés és én most újraépítem, ami itt maradt semelyik gondolat nem lehet védtelen megérkezem, és rontok-bontok az ős szavak vakolata elmálik az ujjaim alatt és felkenek valami egészen más tapasztalást a barlangrajzomon könnyezik a tűzkörém fürtös üstökén megremeg a múltjelen és én elképzelem, hogy mi volt és mi lehetett volna való velem elengedem elkapom meggyúrom beépítem a játékkockák várfokát lerombolom letaszítom, és visszapakolom valahogy máshogyan hebehurgyán, komótosan életem művészetét: a saját utam a változásban magamabb leszek és bozót cserje vánkosán elnyúlok kendőzetlenül visszatértem és önmagammal szembeül a voltvalóm én letérdelek, kezet fogunk, cinkosan rámkacsint a lobbanás és visszatérek oda, ahonnan visszatértem de már ott sem vagyok megyek tovább és következő alkalommal bizonnyal átírom ezt a suta befejezést rekonstrukció

futva, gyalog, futva, gyalog, futva, gyalog, odább agyalok rekurzió, rekonstrukció, relétezés, revaló helyénmanó, helyénvaló

bizsereg a kozmikus háttérzsongás komédia